Szálka Brigitta

dietetikus

„Kedves diéta!

Elvárom, hogy szuperül érezzem magam a bőrömben és azt is, hogy bármint ehessek.

Ezek a feltételeim.”

Munkám sikerének záloga: a közös munka mind a pácienssel, mind az orvosokkal, hiszen csak így, együttesen találhatjuk meg a sikeres gyógymódot. Számomra fontos, hogy tényleg megismerjem a pácienseimet, így közösen a lehető legoptimálisabb mintaétrendet alakítjuk ki, nem csak a gyógyulás szempontjából, de a beteg életmódjához és ízléséhez is igazítva.

VIDEOPODCAST

DIETETIKA A SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL

Beszélgetés Szálka Brigittával

20 perc

Podcast sorozatunk célja, hogy nézőink átfogó, mégis közérthető képet kapjanak egy-egy orvosi szakterület sajátosságairól.

Hogy mi is a dietetika és mi a sikeres diéta titka? Miről szól a FODMAP diéta és kinek ajánlott? Brigitta minderről és saját munkamódszereiről is részletesen mesél videónkban.

Miért a dietetika irányába indult el?

Mindezt már akkor eldöntöttem, amikor ez a szakma még viszonylag új hivatásnak számított Magyarországon. Vonzott a gyógyítás és a betegközelség, ugyanakkor nagyon érdekelt a táplálkozástudomány is. Így amikor rátaláltam a dietetikára, úgy éreztem, hogy ez mindent körülölel, ami engem foglalkoztat.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel a munkám egyben a szenvedélyem is, így erőltetés nélkül is a maximumot tudom, sőt akarom kihozni belőle.  

Szálka Brigittához a következő problémákkal fordulhat:

Klasszikusan a diabétesz, inzulinrezisztencia, a várandósság alatti cukorbetegség menedzselésében segítek, illetve ezeknek a szövődményeinek az elkerülésében. Nagyon sokan keresnek testtömegcsökkentési céllal is, ahol nem egy újabb csodadiétát kínálok, hanem egy életmódhoz, időbeosztáshoz, fizikai aktivitáshoz illeszkedő és betartható étrendet.

Az irritábilis bél szindróma (IBS) szintén egy olyan probléma, amelynek kezelésében tudok segíteni, egy speciális, úgynevezett FODMAP mintaétrenddel. Ide jön a köv. szöveg: Ha ön is gyakran puffad, hasmenése, vagy székrekedése van, netán irritábilis bél szindrómával küzd, akkor a a FODMAP diéta segíthet. (Tudjon meg többet blogcikkünkből.)
A FODMAP diéta betartásával a betegek több mint háromnegyedénél enyhülnek a tünetek. Az étrend megkezdése előtt azonban minden esetben konzultáljon gasztroenterológussal, a diéta személyre szabásában pedig kérje dietetikus segítségét!

Miben és hogyan tud segíteni egy dietetikus?

Klinikai dietetikusként dolgozom, így hozzám azok érkeznek, akiknek valamilyen problémájuk, betegségük van, amelyre megoldást, kezelést keresnek.  Minden betegségnek többféle terápiája van, és a sokféle gyógymód közül az egyik fontos pillér a táplálkozásterápia.

Nagyban megkönnyíti és felgyorsítja a munkát, ha a páciens magával hozza: az orvosi diagnózist, a legutóbbi vérképét és bármilyen olyan papírt, amely információt tartalmaz a betegségéről. Továbbá fontos, hogy tudja, milyen gyógyszereket és étrend-kiegészítőket szed.  

Az egész terápiát úgy kell elképzelni, mint egy háromlábú széket, ami ugye nagyon stabilan áll, ha mind a három lába rendben van. Ha azonban a három láb közül akár a diéta, akár a mozgás, akár a gyógyszeres terápia, valami miatt nem megfelelő, akkor az felborul.

Mire számíthat az, aki felkeresi Szálka Brigitta dietetikust?

Az első találkozás során egy 1 órás beszélgetésre készüljön, mialatt átbeszéljük az étkezési szokásait, a panaszait, hogy mit szeret enni, és mit nem. Ez a részletes kikérdezés a dietetikai anamnézis, amely során megismerem a páciens lehetőségeit, hogy egy a számára könnyen tartható és kényelmes mintaétrendet állíthassak össze.

A dietetikai diagnózis felállítását nagyon meg tudja könnyíteni, ha a beteg készít egy előzetes táplálkozási naplót, amelyben feltünteti, hogy mit evett, mikor, mennyit, valamint, milyen tüneteket tapasztalt bizonyos ételek elfogyasztása után.

Cukorbetegeknek étrendi-vércukornapló, illetve inzulin napló vezetése javasolt, emésztőszervi tünetek esetén pedig étrendi-tüneti napló vezetése ajánlott. 

Inzulinos cukorbetegeknél kifejezetten ajánlott étrendi-tüneti naplót vezetni. Ebben pedig jó, ha szerepel kettő általános, vagyis hétköznapi étkezés és egy kivételes nap, mint például ünnepnapokon történő étkezés.  

„Nem engedem el a páciensek kezét”

Igyekszem erősíteni a pácienseimet azzal, hogy már az első találkozást követően összefoglaló oktatóanyagokat, illetve diétájukba illeszthető recepteket küldök nekik.

Ugyanakkor mindenképpen ajánlott legalább 1-2 alkalommal visszajönni kontrollra is, hogy átbeszéljük, mik voltak a nehézségek és a sikerek, így újabb célokat és feladatokat tűzhetünk ki, amivel növelhetjük a terápia hatékonyságát.

A konzultációkat telefonon is folytatjuk, ennek számtalan előnye van: sok esetben komfortosabb a páciens számára, a konzultáció közben kényelmesen előkereshetők a hűtőszekrényből a gyakran fogyasztott élelmiszerek.

Hogy mi a „tuti tippem”?

Nincs mindenki számára egyformán javasolható (csoda)diéta, de az életmódunkhoz, lehetőségeinkhez, a betegségünkre vonatkozó egyénre szabott étrenddel sikereket érhetünk és jól érezhetjük magunkat a bőrünkben.

portré

Szálka Brigitta – dietetikus

Szálka Brigitta
– dietetikus

Gyakran puffad, hasmenése vagy székrekedése van? Irritábilis bél szindrómával (IBS) küzd?

A FODMAP diéta segíthet. (Töltse le ingyenes tudástárunkat.)

A FODMAP nem egy újabb divatdiéta, hanem orvosi bizonyí­tékokkal és klinikai vizsgálatokkal alátámasztott étrend. Több mint egy évtizeddel ezelőtt az irritábilis bél szindróma (IBS) kezelésére dolgozták ki.

A tudástárat Szálka Brigitta állította össze, abból a célból, hogy iránymutatást adjon pácienseinek a FODMAP étrenddel kapcsolatban.

2022. júliusától érvényes áraink az alábbi gombra kattintva elérhetőek:

ÚJ árlista (2022.07.01-től)