Ortopédia

Az ortopédia a tartó- és mozgató szervrendszer veleszületett és szerzett rendellenességeivel és azok kezelésével foglalkozó orvosi szakterület. Mind az izomzat, mind a csontváz számos veleszületett vagy szerzett betegsége fordulhat elő, egészen az ízületek veleszületett rendellenességeitől, mint a csípőficam, a felnőttkori akut gerincelváltozásokig, mint a lumbágó vagy porckorongsérv. 

Ortopéd orvosaink

Szakmai stábunkban lévő szakorvosaink több éves külföldi és hazai gyakorlattal rendelkező magasan képzett szakemberek, akik munkájuk és az ügyfeleink gyógyulása iránt teljes mértékben elhivatottak.

Dr. Prédl András FRCS.

Ortopéd szakorvos
Dr. Prédl András Szakterület: Ortopédia-Traumatológia Már gyermekkorom óta tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. Amikor először vettem részt fiatal orvosként csípőprotézis beültetésben, rögtön tudtam, hogy az ortopédia lesz a szakirányom. 2002-ben végeztem a szegedi Szent-Györgyi Albert Általános Orvostudományi Egyetemen. Az egyetemi évek után a szakvizsga megszerzésére törekedtem, majd az egyesült királyságban dolgoztam 2010-2020 ig ahol FRCS rendes tagságot kaptam majd tagja lettem a BESS-nek és az AAOS-nek. Jó érzéssel tölt el, ha egy jól sikerült kezelés vagy műtét után látom a pácienseim életminőségének javulását, a fájdalommentes mozgás örömét. A kontrollvizsgálatok alkalmával mintha egy teljesen más személyiségű ember érkezne meg a rendelésre, mosolyognak és boldogok, hogy megszabadultak a fájdalomtól. Fontosnak tartom a hozzám forduló páciensekkel a nyugodt, megfelelő légkörben való konzultációt és az alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatot, valamint a kérdéseikre adott részletes válaszokat. Akkor érzik magukat biztonságban, ha a betegségükről és annak személyre szabott gyógyítási lehetőségeiről -partnernek tekintve- teljes körű tájékoztatást kapnak. Ez az alapja annak, hogy a javaslatok alapján ők is meghozzák a döntésüket a kezelési stratégiát illetően. Szakmámban az eddig elért eredményeim közül talán a legnagyobb, hogy külföldi tartózkodásom alatt, a kórházban megszerveztem a modern ortopédia diagnosztikus és műtéti hátteret, illetve a regionális vállsebészeti ellátást.  Nagy örömmel tölt el, hogy  Veszprém megyében az elsőként általam  bevezetett teljeskörű vállízületi arthroscopos sebészeti módszer -a Zirci Egynapos Sebészeti Osztályon- sikeresen működik és pácienseim elégedettek az eredménnyel. Több előadást tartottam különböző hazai és nemzetközi konferenciákon, valamint a szakorvosképzésben is aktívan részt vettem az Egyesült Királyságban. Kitartó, munkabíró, ember vagyok, aki folyamatosan jobbra, és tökéletesre törekszik. Fontos számomra a sport: vitorlázok, síelek, teniszezek és windsurfözök. 
1314

VIDEOPODCAST

ORTO-PÉDIA

Beszélgetés Dr. Prédl Andrással

20 perc

Podcastsorozatunk célja, hogy nézőink átfogó, mégis közérthető képet kapjanak egy-egy orvosi szakterület sajátosságairól.

A beszélgetésből kiderül, mely korban mik a leggyakoribb problémák, mikor érdemes ortopéd- és mikor reumatológus szakorvoshoz fordulni, és a gyógytorna, illetve manuálterápia szerepéről is szó esik.

ORTOPÉDIA - ÁRAK

Ortopédiai szakorvosi vizsgálat 35 000 Ft
Ortopéd szakorvosi vizsgálat ízületi ultrahanggal 38 000 Ft
Ortopéd szakorvosi vizsgálat + izületi ultrahang + izületi injekció beadása (steroid) 51 000 Ft
Steroid injekció beadás UH vezérelve (váll, térd, boka ízületbe, ínhüvelybe, teniszkönyök, stb.) 17 000 Ft
Injekció beadás UH vezérelve (Euflexxa) 37 000 Ft/db
Injekció beadás UH vezérelve (Hyalurom Hondro) 62 000 Ft
Injekció beadás UH vezérelve (Hyalurom Tendon) 45 500 Ft
Injekció beadás UH vezérelve (Orthovisc Mini) 34 000 Ft
Injekció beadás UH vezérelve (Monovisc) 90 000 Ft
Injekció beadás UH vezérelve (Cingal) 90 000 Ft
Idegen nyelvű szakorvosi vizsgálat 35 000 Ft
Vényírás 5 000 Ft
Milyen panaszok esetén keressen fel ortopédust? 

 

  • Izomfájdalom esetén
  • Ízületi panaszok, gyulladások esetén (pl.: ínhüvelygyulladás)
  • Derék-, térd- vagy csípőfájdalom esetén
  • Lúdtalp, kalapácsujj és egyéb deformitások esetén
  • Gerincfájdalom esetén

 

A mozgásszervi panaszok és a megállapított elváltozások alapján a szakorvos javasolhat konzervatív kezelést (gyógyszeres kezelés, fizioterápia, gyógytorna) vagy műtéti beavatkozást. A pontos diagnózis felállításához, a szakorvosi anamnézist és fizikális vizsgálatot követően képalkotó diagnosztikai vizsgálatot (ultrahang vagy röntgen), illetve laboratóriumi vizsgálatot is kérhet az orvos, melyet klinikánkon elvégzünk.

 

Az ortopédiai problémák kezelésére többféle megoldás létezik, az elváltozás függvényében: 

 

  • gyógyszeres kezelés 
  • gyógyászati segédeszközök használatával
  • fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő vagy porcpótló injekciókkal
  • fizioterápivál (masszázs, gyógytorna) 
  • fizikoterápiával (pl.: elektroterápia) 
  • műtéti úton

2022. júliusától érvényes áraink az alábbi gombra kattintva elérhetőek:

ÚJ árlista (2022.07.01-től)