Munkatársaink - Első Füredi Magánklinika

Orvosaink / Szakembereink

Akácos Krisztina

Manuálterapeuta
Akácos Krisztina
Szakterület: Manuálterápia, gyógytorna

Már kislány korom óra vonzott a gyógyítás és sportolóként hamar az is eldőlt, hogy a mozgáshoz közeli pályát szeretnék választani. 2002-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai karán gyógytornászként, majd 2013- ban Manualterapeuta képesítést szereztem. A manualterapiás szemlélet egy teljesen új utat nyitott meg számomra, megtanított holisztikusan látni az embert és a problémák megoldásánál összefüggésekben gondolkodni.

A kezelések során a nyílt és őszinte kommunikációt nagyon fontosnak tartom. Számomra nagyon lényeges, hogy a páciens teljes mértékben megértse azt, hogy mitől alakulhattak ki a panaszai, hogyan tud változtatni ezeken a dolgokon, hogy hosszútávon ne térjenek vissza.

A legjobban az jellemez, hogy az egyensúly visszaállítására törekszem, nemcsak a gerinc, hanem a teljes mozgásszervrendszer terén.

Nagyon nagy sikerélmény az, amikor valakinek az évek óta fennálló panaszai pár kezelés után javulnak, majd megoldódnak.

A magánéletben is nyugodt embernek tartom magam és az egyensúly kialakítására törekszem folyamatosan.

Kedvenc időtöltésem a kutyusommal sétálni és futni az erdőben.
1833

Cserép Csongor

Tanácsadó szakpszichológus
Cserép Csongor Szakterület: pszichológia Profilom egyéni pszichológiai tanácsadás, személyiségfejlesztés. Konzultációim során a perenniális megközelítést alkalmazom, mely az embert szellemmel, lélekkel és testtel rendelkező lényként tételezi, a pszichológiát pedig a szellemi megismerés felé vivő, az autentikus szellemi hagyományokban kinyilatkoztatott, örökérvényű princípiumok, doktrínák alapján álló művészetként definiálja. A tanácsadás menete: 1. Első inetrjú. Ebben a találkozás "miértje" kap hangsúlyt. Az első interjú alatt dől el, hogy létrejön-e az a közös nevező a segítő és a segített személy között, mely valódi munkaszövetséghez vezethet. 2. Exploráció. A tanácsadó saját szakmai belátása szerint pszichológiai mérőeszközökkel és további mélyinterjúk segítségével tájékozódik a kliens helyzetéről. 3. Helyzetértékelés. A tanácsadó és a kliens kiértékelik a helyzetet, miután részletesen és mélyen körüljárták azt. Ennek a folyamatnak a végén történik meg a fókuszkijelölés, mely a konkrét célokat határozza meg. 4. Tanácsadó intervenciók. A tanácsadó professzionálisan kíséri kliensét egy olyan úton, mely során ő maga fedezheti fel azokat a belső erőforrásait, melyekkel el tudja érni kitűzött célját. A hivatásos segítő tehát egy ún. conviator, azaz vele-együtt-járó szerepben vesz részt a folyamatban. 5. Lezárás. A tanácsadó és a kliens együtt kiértékelik a folyamatot és lezárják azt, vagy kijelölhetnek újabb fókuszt és folytathatják a munkát.   Kifejezetten fontosnak tartom, hogy az olyan ember, aki segíteni szeretne másokon, folyamatosan törekedjen a szellemi megismerés felé. Gyakorló görögkatolikusként számomra ezt az utat a keleti keresztény hagyomány jelenti. Életemben nagy szerepet játszik a vitorlás sport, melyet gyerekkorom óta gyakorlok, továbbá a harcművészetek közül a Shotokan Karate.
2930

Dr. Antal Ádám

Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos
Dr. Antal Ádám Szakterület: Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos Praxisaim:
  • Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház: nagy hasi parenchima sebészeti (nyelőcső, máj, hasnyálmirigy) + érsebészeti műtétek anesztéziája
  • Pápai Gróf Esterházy Kórház: általános sebészeti, nőgyógyászati műtétek anesztéziája
  • Szent Magdolna Magánkórház : plasztikai sebészeti, ortopédiai műtétek anesztéziája.

Dr. Bálint Levente

Belgyógyász szakorvos Gasztroenterológus szakorvos Háziorvos szakorvos
Dr. Bálint Levente Szakterület: Gasztroenterológia Részben családi indíttatásból választottam az orvosi hivatást. Édesanyám közel 40 éven keresztül nővérként dolgozott és jómagam már gyerekként sokat mozogtam kórházi környezetben, kisgyerekkoromtól kezdve szívtam magamba a kórház „illatát”. Így 8-9 éves koromtól kezdve nem volt kérdés számomra, hogy orvos szeretnék lenni, és ettől még néhány sikertelen fizika felvételi vizsga sem tudott eltántorítani; ezt a mai napig nem bántam meg! 1996-ban végztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Az egészségügy számos régiójában dolgoztam és dolgozom jelenleg is. Kórházi osztályos orvosként, állami szakrendelő szakorvosaként is jónéhány évet töltöttem el, és mai napig egy nagyobb kisvárosi háziorvosi praxist is működtetek. Az elmúlt 15 évben az állami szakrendelés mellett több budapesti magánintézményben is szakrendeltem és végzek endoszkópos vizsgálatokat. Nagyon fontosnak tartom a kommunikációt a betegellátás minden területén. Napi szinten kerülök szembe azzal a problémával a hozzám forduló pácienseknél, hogy sokszor a korrekt szakmai ellátás ellenére a kórházi ellátás során nem jut elegendő idő a páciens tájékoztatására, leleteivel, betegségével kapcsolatosan, ez többnyire bizonytalanságot, szorongást okoz bennük. Saját munkám során három dolgot tartok fontosnak: tisztelet, odafigyelés és legjobb tudásom szerinti tájékoztatás, és kezelés. Meghatározó számomra a holisztikus szemlélet, a teljes ember kezelése és nem a betegségé, ezt igyekszem kamatoztatni háziorvosi munkám során is, ahol immáron több generáció életét is lehetőségem van végigkövetni! Eredményes kezelés csak a páciens kezelésébe való bevonása, önálló döntéseinek maximális figyelembe vétele és egyenrangú partnerként való kezelése mellett valósulhat meg. Szakmai érdeklődési területeim:
  • a gasztroenterológiai prevenció,
  • refluxbetegség kezelése,
  • PPI terápia,
  • NSAID- gastropathia, vastagbélbetegségek,
  • a kolorektalis daganatok szűrése-, megelőzése, a
  • lisztérzékenység, a nem-coeliákiás gluténszenzitivitás, az ételallergiák-, intoleranciák,
  • a terhességi gasztroenterológia,
  • gasztroenterológia-kardiológia,
  • gasztroenterológia-psychiatria interdiszciplináris kérdései.
Energikus, toleráns és türelmes ember vagyok. Fontos, hogy az emberekben a pozitívumokat keressem és megpróbáljam őket a hibáikkal együtt elfogadni. A legkedvesebb hobbim az olvasás, ha időm engedi hódolok neki. Kedvenc íróm: I.D.Yalom. Mindig is vonzottak az emberi lelket, pszichológiát, a mindennapi gyötrődéseinket, lelki bánatainkat és motivációinkat boncolgató könyvek, de a mai kortárs irodalmat is szívesen veszem kezembe. Ha időm engedi sokat vagyok a természetben, kertészkedem, kirándulok, futok, sportolok, de színházba is szívesen járok és mindemellett nagy családommal, négy gyermekemmel töltöm az időt.  
1298

Dr. Bartus Anikó

Radiológus szakorvos
Dr. Bartus Anikó Szakterülete: Radiológia, emlődiagnosztika A biológia gyerekkoromban is nagyon érdekelt, mindig empátiával fordultam mások felé és szívesen segítettem. Nincs orvos a családomban, egyszerűen belülről jövő késztetés volt, hogy nekem ezt kell csinálnom. 1988-ban végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. 1992-ben radiológiából szakvizsgáztam. 19 évig dolgoztam a Fejér Megyei Szent György Kórház radiológiai osztályán, ahol nagy gyakorlatot szereztem. A radiológián belül a legkedvesebb szakterületem az ultrahang diagnosztika és az emlődiagnosztika. 2006 óta foglalkozom mammográfiával, ami szívügyem.  2014-ben komplex radiológiai emlődiagnosztika licenc vizsgát tettem. Választásomat a mai napig sem bántam meg, élvezettel végzem a munkám, napi szinten örömet és sikerélményt ad. A radiológia izgalmas terület, a képi diagnosztika gyors fejlődése új inspirációkat nyújt, napi szinten is változatos, soha nem egyhangú ez a hivatás Fontosnak tartom munkám során a türelmes, empatikus odafigyelést. Fontos, hogy a beteg megbízzon az orvosban, merjen kérdezni, érezze, hogy az adott pillanatban ő a legfontosabb. Tudni kell egyszerűen, érthetően elmagyarázni a talált betegséget, és kellő határozottsággal irányt mutatni a pácienseknek a kivizsgálás útvesztőjében. Egy korán felismert, gyógyítható stádiumban lévő daganatos beteg felépülése azt jelzi, hogy érdemes csinálni. A munkám legnagyobb sikere a betegek szeretete, az évek óta visszatérő páciensek közvetlensége, hálás mosolya és ragaszkodása. Arra törekszem, hogy végtelenül türelmes legyek a betegekhez. Minden páciens egyformán élvezheti a figyelmemet, empátiámat. Mindig mosolyogva, vidáman, pozitív kisugárzással fordulok feléjük.  Munkámat igyekszem a legjobb tudásom szerint, lelkiismeretesen végezni. Rendszeresen járok továbbképzésekre, kongresszusokra. Az eddigi munkám során a radiológia gyakorlati alkalmazása, a magas szintű betegellátás volt a fókuszban. Szabadidőmet elsősorban a családommal, gyermekeimmel, barátaimmal töltöm. A zene, a könyvek és az utazás örök szerelem az életemben.
1300

Dr. Csokai Katalin

Kardiológus szakorvos
Dr. Csokai Katalin Szakterület: Kardiológia Azért szeretem az orvosi hivatást, mert a kezelés, gyógyítás révén vissza tudom adni a beteg reményét, hogy folytatni tudja korábbi életét, tevékenységét a magánéletében, munkájában, illetve a sportolásban egyaránt. Ezért választottam, és kiemelten szeretem a rehabilitációs munkámat, hiszen a diagnosztizálás csak az első lépés, a gyógyulás és a rehabilitáció egy hosszabb folyamat, amin szívvel lélekkel kísérem pácienseimet. Lényegesnek tartom a fiatal generáció felkészítését a leendő szakmájukra, rendszeresen és nagy örömmel végzem az orvostanhallgatók oktatását. Fontosnak tartom a kölcsönös bizalmat, megértést és részemről a korrekt, teljes körű tájékoztatást. Örömmel tölt el, amikor egy beteg úgy távozik, hogy nem marad benne kétség és kérdés. Hétről hétre sikerélményekkel gazdagodom, mikor a visszatérő betegeim javuló állapotukról és megelégedettségükről számolnak be. Előre nézek, nem ragadok le a kilátástalan helyzetekben sem. Könnyen megtalálom a közös hangot mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztállyal. Szeretem a könnyű- és komolyzenei programokat, barátokkal gyakran járok színházi előadásokra, családommal sokat kirándulok.
2804

Dr. Deme Orsolya

Fül-orr-gégész szakorvos
Dr. Deme Orsolya Szakterület: Fül-, orr-, gégegyógyászat Pályaválasztásom kézenfekvő volt, mivel dédapám, nagyanyám és édesanyám is mind fül-orr-gégészek. 1999-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán. Hivatásom választása során szerepet játszott, hogy mindenképpen emberekkel szerettem volna foglalkozni, embereken segíteni. Öt év Angliában szerzett tapasztalatom alapján számomra alapvető az udvarias bánásmód, a teendők és leletek beteg számára érthetően való elmagyarázása, a beteg elképzeléseinek, véleményének megismerése.  A Fül-orr-gégegyógyászatban olyan sebészi jellegű pályára találtam, ahol finom, nagy kézügyességű beavatkozásokat végezhetek. A  szakmám tárgykörébe tartozó problémák kiterjedtek, és sok az együttműködést igénylő kórkép, ahol együtt dolgozhatok társszakmákkal, például a bőrgyógyászat, allergológia, gyermekgyógyászat,  szédülés vagy hallászavarok diagnosztikája. Gyakran a beteg türelmes meghallgatása, a kórtörténet alapos felderítése a legfontosabb lépés a gyógyulás útján. A beteggel való kommunikációban az érthetőséget, átláthatóságot, őszinteséget és a megfelelő ráfordított időt és figyelmet tartom fontosnak. Szívesen használok ábrákat, rajzokat is, hogy betegeim a probléma lényegét, a tervezett beavatkozást megértsék. Introvertált típus vagyok, figyelmesen hallgatok másokat. Érdekel a lelki háttér, a beteg, mint komplex egész. Hobbim a vitorlázás, síelés, kertészkedés. 
1316

Dr. Fazekas Teréz

Bőrgyógyász szakorvos
Dr. Fazekas Teréz Szakterület: Bőrgyógyászat Mindig is emberekkel szerettem volna foglalkozni, tanítani, gyógyítani. Ebből főként a gyógyítást végzem, 1984-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.Kórházi orvosként régebben a nővérképzésben is részt vettem. Minden sikeres gyógyulásnak mind a mai napig örülni tudok, minden köszönő telefon hívás feltölt, és erőt ad a további munkához. A páciensekkel a bizalmi viszony kialakítása a célom, hiszen a gyógyulás csak partnerekként képzelhető el. Csupán a gyógyszer felírása, vagy a dignózis felállítása kevés, a betegnek tudnia kell, hogy tényleg a megfelelő ellátást kapja, személyre szabottan. Ne azt érezze, hogy csak egy a sok közül, a futószalagon. Sok szűrővizsgálatot végzek, főként a rosszindulatú bőrdaganok kiszűrése a cél. Mindig fontosnak tartottam, hogy ne csak 1-1 elváltozást, anyajegyet nézzek meg, ami a páciensnek gyanús, hanem az egész test vizsgálatát megtegyem. Ez sok esetben bizonyult sikeresnek, a legutóbbi szűrővizsgálaton például a páciens által egy ártalmatlannak tűnő, régóta meglévő anyajegy elváltozása került felismerésre a dermatoscóppal. Ez azért volt fontos, mert a korán felfedezett, még a rosszindulatú daganat első stádiumában lévő elváltozások 100%-ban gyógyíthatóak, így az időben történő biztonságos sebészi eltávolítás után a páciens bízhat a teljes felgyógyulásban. Sok esetben találkozom a krónikus kéz ekzema fájdalmas, viszkető tüneteivel. Ez számtalan gyógykenőcs, szappan használata mellett is visszatérő tünet lehet. Ilyenkor alapos kivizsgálást rendelek el, ami felfedhet rejtett gócokat, pl. epekövet, vagy daganatos betegséget. Mivel sokszor először a bőrön jelenik meg tünet, ami helyi kezelésre nem javul, mindig örülök amikor sikerül a kiváltó belső betegséget felfedezni, mellyel a gyógyulás rögtön megkezdődhet. Családcentrikus, együttérző, holisztikus szemléletű orvos vagyok. Nagyon szeretem a természetet, így szabadidőmet legszívesebben túrázással és biciklizéssel töltöm a családommal és a barátaimmal.
1342

Dr. Fekete Éva

Pszichiáter szakorvos
Dr. Fekete Éva

Szakterület: Pszichiátria

Részben családi indíttatás miatt választottam az orvosi pályát, ugyanis 2 nővérem szintén ezen a területen helyezkedett el. Amellett, hogy testvéreim motiváló példaként jártak előttem, az is hozzájárult a pályaválasztásomhoz, hogy a biológia mindig is kedvenc tárgyaim közé tartozott. Harmadrészt, és talán ez motivált a legjobban, hogy segítséget nyújthassak a szenvedőknek. Ez rendkívüli örömöt okoz, és enélkül nem teljes a nap.

Munkám során igyekszem kiemelkedő hangsúlyt fektetni a beteg-orvos kommunikációra.  Ahogy mondani szokták:  ”A jó anamnézis-fél diagnózis." A panaszok által, sok értékes információhoz juthatunk.  Emellett a terápia megértetése kulcs a beteg complience eléréséhez. Ez mentális betegeknél még sokkal fontosabb, hisz a dekompenzációt a páciensek kevésbé érzékelik, mint a környezetük.

Magamat egy vidám, barátságos és segítőkész embernek vallom. A munkámban rendkívül magas igényű vagyok, és elmondható rólam, hogy a belső értékek preferálása jellemző rám.

Szabadidőmben szeretek színházba járni. Főként a zenés darabokat preferálom, mint opera, operett, vagy musical. Szívesen utazom, elsősorban belföldön. Ezenkívül szeretek társasjátékozni családommal és sok időt foglalkozom a kutyáimmal is.
1749

Dr. Fellegi Veronika

Fül-orr-gégész szakorvos
Dr. Fellegi Veronika Szakterület: Fül,-orr-, gégészet 2000-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Gyerekkorom óta készültem erre a pályára, sikerrel vettem az akadályokat, és minden nap úgy érzem, hogy a helyemen vagyok. Szeretem ezt a hivatást, jó érzés az embereknek segíteni, őket meghallgatni, az egészség felé útmutatást adni.  A pácienssel való kapcsolatban fontosnak tartom a teljes figyelmet, az empátiát és a BIZALMAT, a tiszta, érthető párbeszédet, az őszinte és kielégítő válaszokat a beteg kérdéseire, és az ehhez szükséges, zavartalan vizsgálati időt. Nagy örömmel tölt el, amikor megoldhatatlannak tűnő problémákat sikerül kezelni, mint például amikor egy idős páciensem az őt egyre inkább zavaró fülzúgással keresett fel. Ehhez tudni kell, hogy az évek óta tartó fülzúgást legtöbbször nem tudjuk megszüntetni. A részletes kivizsgálás során átbeszéltük többek között az eddig szedett gyógyszereit. Átgondolva és konzultálva a családorvosával, módosítottunk a terápián, és két hét alatt elhalkult a fülzúgása, nyugodtan tudott aludni. A páciens arcán látott öröm és kipihentség bőven elég visszaigazolás volt a kontroll vizsgálat során. Természetesen a gyógyítás a legtöbb esetben nem ilyen egyszerű. Egy kislány, aki hetente látogatta a fülészeti rendelőket, hozzám is eljutott. Visszatérő hallójárat gyulladása, erős hámlása volt. Az összes létező gyógyszert, kezelési stratégiát megkapta, de mindig kiújultak a tünetei. Sokadik kísérlet után, tehéntej diétát kezdtünk, és speciális mikrobiológiai vizsgálatot végeztünk. A kapott eredmény alapján elkezdett, az eddigiektől eltérő technikával alkalmazott célzott kezelés áttörő sikert hozott. Sokadik nekifutásra, de sikerült meggyógyítani. Többször mondták már, hogy kicsi a bors, de erős. Alacsony termetem miatt, és mert két lábbal állok a földön. Úgy gondolom, hogy érzékeny ember vagyok, de gyakorlatias. Mindig törekszem a problémák mielőbbi megoldására, időnként sürgetve a többieket. A körülöttem állók sorsát, gondjait fontosnak tartom, és ők tudják, hogy lehet rám számítani. Szeretek nevetni, játszani, jókat sütni-főzni, vendégeket hívni. Nyitott vagyok az új dolgokra, szeretek tanulni. Hobbim a természetjárás, a kertészkedés és a lakberendezés.     
1304

Dr. Gáspár Levente

Nőgyógyász szakorvos
Dr. Gáspár Levente Szakterület: Nőgyógyászat Középiskolás koromban úgy gondoltam, hogy a legjobb terület a világ megváltására a gyógyítás. Ott döntöttem el, hogy orvos leszek. 1993-ban végeztem a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, majd 1999-ben aneszteziológia-intenzív terápiából, 2003-ban pedig szülészet- nőgyógyászatból szakvizsgáztam. A szakmám kellő kihívást jelent maximalista személyiségem kibontakoztatásához. Nagyon fontosnak tartom a precízitást, az alapos munkát, hiszen sokszor csak így tudjuk megoldani a nem teljesen kézenfekvő eseteket. Körülbelül 10 éve történt, hogy egy 40 év körüli beteg vérzészavar miatt keresett fel. Elmesélte, hogy több, mint egy éve vérzik. Több helyen kezelték, volt már méhkaparása (negatív szövettan), kapott gesztagén kezelést, hormonpótlást, fogamzásgátló szedését is javasolták. Méhnyakrákszűrés a vérzésre hivatkozással nem történt. A vizsgálatnál láttam, hogy a vérzés nem a méhüregből, hanem a méhnyak felszínéről származik, alig egy-egy csepp. A szárazra törölt méhnyak felszínéről mintát vettem cytologiára. Két tárgylemezre, nehogy a vér miatt elnézzünk valamit. Mindkettő P5-ös lett. Invazív méhnyakrák miatt végül Werthweim műtét történt. Azóta is visszajár hozzám kontroll vizsgálatokra. Fontosnak tartom az orvos-beteg kapcsolatban, hogy a kommunikáció legyen egyéniesített, rövid, lényegretörő és érthető. A beteg ne menjen el a rendelésről megválaszolatlan kérdésekkel. Lényeges a társszakmák ellátási területébe tartozó, vagy a szülészet-nőgyógyászaton belül az engem/intézmény lehetőségeit meghaladó esetekben a további kivizsgálási/kezelési lehetőségek megbeszélése. Maximalista, makacs, kitartó, precíz és empatikus ember vagyok. Kritikus és önkritikus, aki nehezen viseli a hanyagságot és a pontatlanságot. Hobbim a kerékpározás, túrakajakozás.  
1306

Dr. Halusz Irma Mária

Radiológus szakorvos
Dr. Halusz Irma Mária Szakterület: Radiológia Közhely, de azért választottam az orvos hivatást, mert szerettem volna és a mai napig is szeretek segíteni a beteg embereken. A Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végeztem 1982-ben. Később belgyógyász és radiológia szakvizsgát tettem. A páciensekkel való kommunikációban a közvetlenséget, az empátiát és a megfelelő tájékoztatást tartom a legfontosabbnak. Radiológusként csaknem naponta van sikerélményem, ha sikerül megállapítanom egy-egy pontos diagnózist, vagy ha azt mondhatom, hogy a páciensnek nincs semmi komoly baja. Precíz, vidám, kreatív és empatikus embernek tartom magam. Szabadidőmben szeretek olvasni, sportolni és utazni.   
1308

Dr. Horváth Ilona Gyöngyi

Pszichiáter szakorvos
Dr. Horváth Ilona Gyöngyi
Szakterület: neurológia, pszichiátria, addiktológia, igazságügyi elmeorvos szakértő

Nagyon fontosnak és érdekesnek tartom a tudományos tevékenységeket, ám végső célom az volt, hogy gyakorló orvos legyek, ezért 1976-ban elvégeztem a Pécsi Tudományi Egyetem Általános Orvosi karát. Pályafutásom során mindig az volt a fő célom, hogy segítsek jól és egészségesen élni másoknak. Szeretek új tudományos felfedezésekről, módszerekről olvasni és ha lehetőségem nyílik rá akkor ezeket az újdonságokat alkalmazom is a munkám során.

Számomra a beteg egészsége az első és az, hogy jól érezze magát a bőrében. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a beteg-orvos kommunikáció során a teljes őszinteség valósuljon meg. Minden betegem javulása, vagy teljes felgyógyulása örömmel tölt el és sikernek tudom elkönyvelni.

Leginkább a nyugodt, valamint odafigyelő szavak jellemeznek. Mindent igyekszem megtenni azért, hogy javuljon a beteg állapota. Ebben a folyamatban mindig hangsúlyozom, hogy a páciensnek is nagyon fontos szerepe van, e nélkül nem megy a közös cél, vagyis a gyógyulás.

Szabadidőmben szeretek utazni, olvasni és túrázni.
1751

Dr. Kapás István

Nőgyógyász szakorvos
Dr. Kapás István Szakterület: szülészet-nőgyógyászat, meddőségi specialista Eléggé meghatározta pályaválasztásomat az a tény hogy édesanyám és édesapám is orvos, így ez az irány nem is volt kérdés számomra. A nőgyógyászatban mindig is vonzott a szakma szerteágazó mivolta, amit az ebből adódó kihívások és sikerélmények miatt választottam. Visszagondolva nagyon örülök, hogy ebbe az irányba indultam el, hiszen mindig megtalálom azokat a különös eseteket, amelyek valami újat tanítanak. Pácienseimet egytől egyig partnerként kezelem a rendelések során, fontos, hogy nyíltan és őszintén kommunikáljunk. Nagy figyelmet fordítok arra, hogy mindent érthetően és részletesen elmondjak a pácienseknek a kezeléssel, az eredménnyel és a vizsgálattal kapcsolatban is. Célom, hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés a rendelés végén. Meddőségi specialistaként azzal az örömmel és sikerrel nem tudok betelni, amikor az évek óta meddőséggel küzdő párok terhességi tesztje pozitív lesz, majd pár éven belül a kistestvér érkezésének is tanúja lehetek. Nagyon céltudatosan és lelkiismeretesen foglalkozom pácienseimmel, akik megbízhatnak bennem. Hobbijaim közé tartozik a Motorozás, biciklizés, utazás, kirándulás, drónozás.
2100

Dr. Karácsonyi Botond

Radiológus szakorvos
Dr. Karácsonyi Botond
Szakterület: Radiológia
Specializáció: A vázizomrendszert érintő (musculosceletalis ultrahang) diagnosztika

Közhelynek hangzik, de azért választottam az orvosi pályát, mert emberek problémáinak megoldásában szerettem volna segédkezni. Mivel a lelki problémák sokszor testi betegségekben manifesztálódnak, az orvoslás az egyik olyan hivatás, amellyel ezt a célt el lehet érni. 2003-ban végeztem a Debreceni Egyetemen, majd 210-ben Radiológia szakvizsgát tettem.

Mint radiológus, képi diagnosztikával foglalkozom. Ennek ellenére a beteggel töltött rövid idő alatt próbálom a testi elváltozáshoz vezető lelki hátteret kutatni, illetve a pácienssel megértetni, annak fontosságát, hogy a gyógyulásához elengedhetetlen a jelenlegi élethelyzetének valamilyen fokú megváltoztatása.

Ultrahang rendelés során többször sikerült korai daganatot kimutatni betegeknél, ami nagyban növeli a gyógyulás esélyét. Emlékezetes ilyen esetem, amikor az egyik kolléga gyermekénél egy ritka típust találtam. Sikeres kezelés után visszatérve, jó érzéssel töltött el a kontroll vizsgálat negatív eredménye.

Türelmesebb ember vagyok, mint az átlag, és alapvetően nyugodt természetű. Az empátiát nagyon fontosnak tartom illetve azt a tulajdonságot, hogy elismerjük a hibáinkat.

Kedvelt szabadidős tevékenységeim közül a természetjárást, túrázást és a szabadtüdős búvárkodást emelném ki, de érdekelnek a küzdősportok és a műszaki dolgok is.
1553

Dr. Kiliti Róbert

Kardiológus szakorvos
Dr. Kiliti Róbert Szakterület: Kardiológia Az orvosi hivatást a gyógyítás öröme miatt választottam. 1994-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, később belgyógyászatból, majd kardiológiából is szakvizsgát tettem. Munkámban legjobban a páciensekkel történő személyes kontaktust, vizsgálatot, beszélgetést szeretem. A hozzám fordulókkal való kommunikációban a partnerséget tartom a legfontosabbnak, azt, hogy el kell fogadnunk, miszerint a betegek egyre jobban érdeklődnek és egyre többet tudnak betegségükkel kapcsolatban. A mi dolgunk, hogy a rengeteg információ között rendet tegyünk a legjobb tudásunk szerint. Ezzel együtt (vagy éppen ezért!) nagyon fontos a beteg bizalmának elnyerése és megtartása. Az évek alatt sok olyan esetem volt, melyekre szívesen tekintek vissza, de kettő közülük kiemelkedően fontos a számomra: 10 éve gondozott, coarctatio miatt többször operált, maradék stenosissal bíró,  (ezért magas rizikójú) fiatal nő sikeres szülése volt az egyik ilyen. Illetve a 78 éves beteg „rábeszélése” billentyű műtétre. A páciens ma 92 éves, és jól van. Vidám, csendes, nyugodt, konfliktus kerülő és családcentrikus ember vagyok, mérhetetlen optimizmussal. Szabadidőmben szívesen olvasok, foci-, kézi-, vízilabda meccsre járok, vagy a tv-ben követem nyomon a mérkőzéseket, de a gitár pengetés, dobolás, túrázás is a hobbijaim közé tartozik.
1511

Dr. Kohut László PhD

Belgyógyász szakorvos, Kardiológus szakorvos
Dr. Kohut László PhD
Szakterület: Belgyógyászat, kardiológia

Gyerekkorom óta orvos szerettem volna lenni, ez belülről fakadt. Az évek múlásával egyre jobban érdekelt az emberi szervezet működése és a betegségek gyógyítása. Azért választottam ezt a hivatást, hogy legjobb tudásom szerint, erkölcsi indíttatással a betegek javáért dolgozzak. 1984-ben végeztem az Ungvári Állami Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán, majd kardiológiai és belgyógyász szakvizsgákat tettem.

A gyógyítás egy rendkívül nehéz feladat, mert az élő szervezet olyan változatos, olyan sokféle, hogy szinte nincs két egyforma ember, és nincs két egyforma betegség. A páciensnek nemcsak betegsége, hanem lelke is van, amely minden betegség alkalmával sérül, s amelyet a testtel együtt kell gyógyítani. Az orvoslás rendkívül fontos feladata megértetni, hogy a gyógyulásért mit és miért kell mindenkinek saját magának megtenni. A betegek életmód változtatásra és öngondoskodásra való felkészítése nélkül a legdrágább gyógyszerek, műtéti kezelések sem hozzák meg a kívánt eredményt.

Sikernek érzem, amikor elnyerem a súlyos szívbetegek bizalmát, hitet adok nekik a reményvesztett és kilátástalannak tűnő lelkiállapotban és legjobb tudásom szerint segítem a felépülésüket, a gyógyulásukat, amikor átvesszük, hogyan tudnak a továbbiakban, betegségükkel együtt, minőségi életet élni.

Precíz, megbízható embernek tartom magam, aki igényes a munkájára, gyakorlatias, együttműködő és örök optimista.

Szabadidőmben szívesen olvasok és sportolok, szeretek túrázni, búvárkodni és utazni. A rendszeres szakmai továbbképzések mellett nagy érdeklődéssel figyelem a társadalomtudományok és a természettudományok területén elért újabb eredményeket.
1312

Dr. Kormos Zsófia

Reumatológus szakorvos Adjunktus
Dr. Kormos Zsófia Szakterület: Reumatológia Gyermekkorom óta érdekelt a biológia, az emberi test működése, a betegségek és gyógyításuk. Így számomra nem volt kérdés, hogy az orvosi hivatást válasszam, és ezt azóta sem bántam meg, nem is tudnék más szakmát elképzelni magamnak. A páciensekre minden esetben egyenrangú partnerként tekintek, a kommunikáció során pedig nagyon fontosnak tartom az őszinteséget mindkét fél részéről, hiszen csak így tudunk igazán eredményeket elérni. Orvosként az egyik legnagyobb sikerélményemként tartom számon azt az esetet, amikor egy páciens heves derékfájással és két hete bénult lábfejjel jelentkezett nálam, melyet egy kiszakadt porckorongsérv okozott. A gyors szervezésnek, műtéti beavatkozásnak és eredményes fizikoterápiának, rehabilitációnak köszönhetően a fájdalmai és a lábfej bénulása teljesen megszűntek. Megfontolt és alapos embernek tartom magam és nem csak a páciensekkel való kommunikáció során, de az élet minden területén fontos számomra az őszinteség. Emellett együttérző és segítőkész vagyok, valamint nagyon szeretek csapatban dolgozni. Szabadidőmben szívesen járom a természetet, imádok túrázni, evezni és úszni, kevésbé mozgalmas hobbijaim pedig a fotózás és az olvasás.
2297

Dr. Lakner Lilla Laura PhD

Belgyógyász szakorvos, Gasztroenterológus szakorvos, Klinikai farmakológus
Dr Lakner Lilla Laura PhD
Szakterület: Belgyógyászat, gasztroenterológia, klinikai farmakológia

Az orvosi hivatás lényegét már gyermekkoromban magamba szívtam, édesapám körzeti orvos volt, aki akkor éjjel-nappal a falu lakosságának szolgálatában állt. Ő volt a példaképem, én is az egész embert szerettem volna gyógyítani. 1990-ben végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán.  20 évvel később védtem  meg PhD fokozatomat a gyulladásos bélbetegség genetikájának témakörében.

Az orvos és a beteg közötti bizalmat alapvető jelentőségűnek tartom. Ennek alapja a páciens megfelelő szakértelemmel, mégis érthető módon történő tájékoztatása, valamint a gondos betegvezetés.

Örömmel tölt el, amikor a betegeim javulnak, sikerül a fájdalmukat megszüntetni, panaszaikat megoldani.

A gasztroenterológia teljes spektrumát művelem beleértve a diagnosztikus gyomor- , bélrendszeri vizsgálatok mellett a rákelőző endoszkópos operatív beavatkozásokat is. Ezzel nemcsak a beteg életminőségét javítom, hanem meg tudom előzni a súlyosabb állapotok kialakulását, életeket mentek. A gyomor-, bélrendszeri betegségek mellett foglalkozom hepatológiai betegekkel, hasnyálmirigy betegekkel is. Fő specialitásaim közé tartozik a gyulladásos bélbetegek diagnosztikája és kezelése, a funkcionális gasztroenterológiai  kórképek és a vékonybél betegségek diagnosztikája.

Szakmailag mindig nagy sikernek érzem súlyos betegeim (pl. gyulladásos bélbetegek, májbetegek) terhességének végigkísérését, a kezelés koordinálását. A betegek egészséges gyermekhez való hozzásegítése örök életre szóló élmény.

Alaptermészetemet tekintve nyitott, kedves és vidám embernek tartom magam.  A munkámban rendkívül megbízható, alapos és precíz vagyok. Az összefüggéseket gyorsan meglátom. Empatikus, segítőkész, jószívű embernek tartom magam. Legfontosabb hobbim a szakmám, az endoszkópia. Szerencsés vagyok, hogy ezt munkaidőben űzhetem. Szabadidőmben szívesen kirándulok, szeretem a természetet, leginkább  a hegyeket és a vízpartot. A fotózás, az olvasás és a versek mindig feltöltenek és kikapcsolnak.
1340

Dr. med habil Édes István Ferenc PhD (FESC)

Kardiológus szakorvos, Egyetemi docens
Dr. med habil Édes István Ferenc PhD (FESC) Szakterület: Kardiológia Harmadik generációs orvosi családból származom, így egyértelmű volt számomra, hogy családomhoz hasonlóan én is az orvosi pályát választom hivatásomnak. A munkám számomra a megmentett és megsegített életekről szól, ezért dolgozom nap mint nap. Immáron tizenöt éve dolgozom sürgősségi, heveny infarktus ellátási rendszerben, így a legnagyobb siker számomra, amikor az életveszélyben lévő beteget sikerül megmenteni. Ezen élményben szerencsére számos alkalommal volt részem és remélem ez nem változik a jövőben sem. Különös szakmai sikert jelent számomra, amikor legmodernebb terápiát alkalmazva szó szerint a halál torkából hozzuk vissza a pácienst. Hálájuk, illetve hozzátartozójuk hálája adja munkánk igazi értelmét. Munkám során törekszem arra, hogy a beteg-orvosi kommunikáció a lehető leggördülékenyebb legyen. Odafigyelek a világos, érthető, túlzott szakkifejezésektől mentes kommunikációra. Szeretem pontosan kifejteni azt, hogy az az alkalmazott terápia miért szükséges, az adott gyógyszer miért előnyös és miért adjuk ezt a betegnek. Fontos számomra, hogy a páciens részéről ne maradjon a rendelés végére nyitott kérdés vagy megválaszolatlan gondolat. Szabadidőmet javarészt családommal töltöm. Emellett több mint huszonöt éve hódolok a fitnesz/testépítés világának és újabban a sportlövészetnek.
1736

Dr. Nádudvari Piroska

Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos
Dr. Nádudvari Piroska

Szakterület: Aneszteziológia és intenzív terápia

Már az orvosi egyetem elvégzése előtt, volt lehetőségem belekóstolni a kórházi légkörbe. Ugyanis az iskola elvégzése előtt nővérként dolgoztam egy megyei kórház intenzív osztályán. Ekkor szerettem bele a súlyos betegek ellátásába. Vonzott a kihívás, hogy a legsúlyosabb, olykor reménytelennek tűnő esetekben segíthessek, hiszen ez az "igazi" életmentés, mely semmihez sem fogható adrenalin szintet, siker esetén pedig mérhetetlen boldogságot generál.

Egyik meghatározó élmény volt az életemben, amikor még ”civilként” voltam jelen egy fiatal rendőr motorbaleseténél. A mentőhelikopter megérkezéséig segédkeztem az életfunkciók biztosításában. Pár évvel később, pedig egy fogászati anesztézia kapcsán újból összesodort minket az élet. A férfi egyből felismert, és kifejezte háláját, sok évvel azelőtti segítségnyújtásomért.

A magánéletben és a munkámban egyaránt egy humánus, empatikus, motivált, és vidám embernek vallom magam. Szabadidőben szívesen kerékpározok, síelek, vagy utazok. Ezenkívül az olvasás és a főzés egyaránt a kedvelt időtöltéseim közé tartozik.

Dr. Nagy Gergő

Belgyógyász szakorvos
Dr. Nagy Gergő Szakterület: Belgyógyászat Nagyon korán, még kisgyermekként eldöntöttem, hogy orvos leszek, mert nagyon érdekelt az örök kérdés: „Miért?”. Miért úgy működik az ember? Miért ilyen bonyolult? Ez a fajta kíváncsiság megmaradt az egyetemi évek alatt is és úgy gondoltam, hogy egy olyan szakma képes ezt valamelyest kielégíteni, mint a belgyógyászat. 2009-ben végeztem a Debreceni Egyetemen. A nyomozói tevékenység és az információk szintetizálásának a lehetősége folyamatos izgalmat és tudásvágyat képzett és képez mai napig is bennem egy adott beteg iránt.  A páciensssel való kommunikációban a személyre-szabottságot és a komplex megközelítést tartom nemcsak fontosnak, hanem elengedhetetlennek. Hiszem, hogy az orvos-beteg kommunikáció a pszichén és megvalósuló közös tervek útján a gyógyulás egyik alappilére, sőt akár kiváltó oka is. Minden egyes apró segítség elégedettséggel tölt el, még ha csak egy egy mondatos tanácsról is van szó vagy egy felírt vényről. A legnagyobb sikerélmény, ha hallgatnak az emberre és a véleményével segíteni tud. Segítőkész embernek tartom magam, talán ez a legjellemzőbb tulajdonságom.Ez egy mozgatórugó nálam.  A sportot nagyon szeretem, de sajnos többet nézem, mint csinálom. Amikor jut idő, akkor szívesen snookerezek vagy könyvet olvasok. A zeneszeretet is meghatározó, nagyon gyakran hallgatok zenét. Emellett ha van idő, akkor meglehetősen sok filmet vagyok képes megnézni. Természetesen a családdal töltött időben pedig a közös biciklizés, túrázás rendszeres tevékenységnek számítanak.
1254

Dr. Piros Petra

Aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, Csecsemő- és gyermekgyógyász

Dr. Prédl András FRCS.

Ortopéd szakorvos
Dr. Prédl András Szakterület: Ortopédia-Traumatológia Már gyermekkorom óta tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. Amikor először vettem részt fiatal orvosként csípőprotézis beültetésben, rögtön tudtam, hogy az ortopédia lesz a szakirányom. 2002-ben végeztem a szegedi Szent-Györgyi Albert Általános Orvostudományi Egyetemen. Az egyetemi évek után a szakvizsga megszerzésére törekedtem, majd az egyesült királyságban dolgoztam 2010-2020 ig ahol FRCS rendes tagságot kaptam majd tagja lettem a BESS-nek és az AAOS-nek. Jó érzéssel tölt el, ha egy jól sikerült kezelés vagy műtét után látom a pácienseim életminőségének javulását, a fájdalommentes mozgás örömét. A kontrollvizsgálatok alkalmával mintha egy teljesen más személyiségű ember érkezne meg a rendelésre, mosolyognak és boldogok, hogy megszabadultak a fájdalomtól. Fontosnak tartom a hozzám forduló páciensekkel a nyugodt, megfelelő légkörben való konzultációt és az alapos, mindenre kiterjedő vizsgálatot, valamint a kérdéseikre adott részletes válaszokat. Akkor érzik magukat biztonságban, ha a betegségükről és annak személyre szabott gyógyítási lehetőségeiről -partnernek tekintve- teljes körű tájékoztatást kapnak. Ez az alapja annak, hogy a javaslatok alapján ők is meghozzák a döntésüket a kezelési stratégiát illetően. Szakmámban az eddig elért eredményeim közül talán a legnagyobb, hogy külföldi tartózkodásom alatt, a kórházban megszerveztem a modern ortopédia diagnosztikus és műtéti hátteret, illetve a regionális vállsebészeti ellátást.  Nagy örömmel tölt el, hogy  Veszprém megyében az elsőként általam  bevezetett teljeskörű vállízületi arthroscopos sebészeti módszer -a Zirci Egynapos Sebészeti Osztályon- sikeresen működik és pácienseim elégedettek az eredménnyel. Több előadást tartottam különböző hazai és nemzetközi konferenciákon, valamint a szakorvosképzésben is aktívan részt vettem az Egyesült Királyságban. Kitartó, munkabíró, ember vagyok, aki folyamatosan jobbra, és tökéletesre törekszik. Fontos számomra a sport: vitorlázok, síelek, teniszezek és windsurfözök. 
1314

Dr. Sebesi József Antal

Urológus szakorvos
Dr. Sebesi József Antal Szakterület: Urológia   Általános iskolás koromban fogalmazódott meg először a gondolat, hogy gyógyítással szeretnék foglalkozni, később tanáraim támogatására megszületett az elhatározás. 2004-ben végeztem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Azért szeretem a hivatásomat, mert a megszerzett tudás és az egészségügy jelenlegi eszközei lehetőséget adnak a változtatásra, hogy uraljunk és legyőzzünk betegségeket, hogy javítsuk az arra rászorulók életminőségét. A pácienssel való kommunikációban számomra a kétoldalú őszinteség és a bizalom kiépítése a legfontosabb, lehetőleg oldott légkörben. Alapvetően jó kedélyű ember vagyok, próbálom a dolgok derűsebb oldalát látni, alaposnak tartom magam, felmerülő problémák esetén a megoldást keresem.    
1548

Dr. Szabó Nóra Anna

Belgyógyász szakorvos, Klinikai immunológus
Dr. Szabó Nóra Anna Szakterület: Belgyógyászat, klinikai immunológia, idős betegek belgyógyászati vizsgálata 2001-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Már kisgyermekként elhatároztam azt, hogy orvos leszek, mert én is segíteni akartam a beteg embereknek.

Orvosi pályafutásomat a Debreceni Egyetem III. sz. Belgyógyászati klinikáján kezdtem, ahol a szakma legnagyobb kiválóságaitól tanulhattam és ez idő alatt szereztem 2006-ban belgyógyászatból, 2008-ban pedig klinikai immunológia és allergológiából szakvizsgát. Ezt követően Londonban folytattam karrieremet, ahol 2008-tól 2015 végéig belgyógyászként dolgoztam a King's College Hospitalban, majd 2016-tól 2018 nyaráig a Princess Royal University Hospitalban voltam idős betegek akut, holisztikus szemléletű ellátására specializálódott osztályon osztályvezető. Ez életem és orvosi pályám kiemelten fontos időszaka volt, munkám során célom a külföldről hazahozott tapasztalat és tudás átadása és a mindennapokban történő alkalmazása.

Szeretem a kihívásokat, az érdekes eseteket, és azt a szakmámban, hogy ily módon tudok segíteni azoknak a betegeknek, akik hozzám fordulnak. Ennek érdekében a tőlem telhető maximumot teszem meg, örömmel és elégedettséggel tölt el, ha sikerül megtalálnom a problémák okát és ezáltal hozzájárulhatok betegeim mielőbbi gyógyulásához.

A jó kommunikáció az élet minden területén fontos, ha emberekkel foglalkozunk. Véleményem szerint az orvos - páciens közötti kommunikációban ez még hangsúlyosabb szerepet kap, és az orvos egyik legfontosabb feladata a gyógyítás mellett, hogy mindig pontosan, érthetően, és a lehetőségekhez mérten részletesen tájékoztassa betegeit. Orvos és beteg kapcsolatában egy olyan egymásrautaltság, egyfajta bizalmi viszony alakul ki, ahol a felek kölcsönös, tisztán kommunikált együttműködésével lehet eredményes a cél: a gyógyulás.        Kitartó, lelkes, empatikus és jó kommunikációs készséggel megáldott embernek tartom magam. Alkalmazkodó és nagy teherbírású vagyok, aki szereti a harmóniát és stabilitást a környezetében. Nehezen viselem a tehetetlenséget és az igazságtalanságot, a konfliktusokat pedig szeretem mielőbb rendezni.
1322

Dr. Szenkovits Péter

Sebész szakorvos
Dr. Szenkovits Péter Szakterület: Sebészet Gyakorlatilag gyerekkorom óta orvos akartam lenni. Ha jól emlékszem 5 évesen kattant be valami, és szerencsére ezt az elhatározást nem váltotta a tűzoltó- vagy űrhajóslét vágya.

Természetesen, mint minden orvos kollégám számára, számomra is az egyik legnagyszerűbb dolog az, hogy embertársaimon segíthetek a munkámmal. Emellett, nekem az is nagyon fontos, hogy ez egy olyan hivatás, amiben teljes mértékben ki tudok teljesedni. Mindig új kihívások elé állít, tele van sikerélménnyel, egyszerűen szeretem csinálni.

Azt gondolom, hogy a sikeres, gyógyuláshoz vezető orvos-páciens kapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet. Elengedhetetlennek tartom, hogy egyenrangú felekként tekintsünk egymásra és kommunikációnkban az őszinteség legyen az elsődleges szempont. Továbbá törekszem a határozottságra, közérthetőségre és profizmusra mind az információátadás, mind pedig a beavatkozások során.

Szerencsére azt mondhatom, hogy minden egyes sikeres beavatkozást úgy élek meg, mint a legnagyobb sikeremet.

Az első dolog, ami eszembe jut magamról az a céltudatosság. Mindig megtervezem, hogy milyen úton és hová szeretnék eljutni, és ettől nagyon nehéz eltántorítani. Szerencsére ritkán veszítem el a fókuszt. Ezen felül pedig legyen szó munkáról vagy a mindennapokról, azt hiszem a segítőkészség is a jellemem egyik meghatározó része. Ha nem így lenne, valószínűleg nem ezt csinálnám.

Egyébként nagy sportrajongó vagyok, valamilyen formában szinte minden jöhet, de az autósportot különösen kedvelem. Ezen kívül pedig imádok utazni!
1951

Dr. Szentendrei Teodóra

Diabetológus szakorvos
Dr. Szentendrei Teodóra
Szakterület: belgyógyászat, diabetológia

A diploma megszerzését követően a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Sürgősségi és Kardiológia, valamint Endokrinológia - Diabetológiai profilú osztályán dolgoztam. Jelenleg szívinfarktuson, bypass- és billentyűműtéten átesett betegekkel foglalkozom, akik közül sokan cukorbeteggel küzdenek. Emiatt is orientálódtam a diabetológia irányába, hogy naprakész ismeretekkel segíthessem gyógyulásukat.

Mindennapi munkám során látom, hogy az életmód, a rendszeres testmozgás és a változatos, minőségi étrend milyen fontos egészségünk megőrzése és a szív-érrendszeri betegségek megelőzése érdekében. A cukoranyagcsere megfelelő keretek között tartásának szerves részét képzi a mozgás, a táplálkozás és a gyógyszeres terápia.

Célom, hogy kollegáimmal együttműködve sikeresen segíthessünk pácienseinknek. Fontos, hogy a betegeink megismerjék a cukorbetegség élettani hátterét, természetét, valamint szükséges, hogy elsajátítsák a gyógyszerek illetve inzulinterápia alkalmazásának gyakorlatát is. Ennél a betegségnél nagyon fontos az életmódváltás, mely szemléletmód kialakításában szintén meghatározó a diabetológus és a dietetikus szerepe.
2241

Dr. Szikszai Adél Ágnes

Urológus szakorvos
Dr. Szikszai Adél Ágnes Szakterület: Urológia Családomat több alkalommal súlyos betegségek sújtották, melyek során kialakult bennem, hogy nincs annál csodásabb, mint valakinek visszaadni az életét. Ezért választottam az orvosi hivatást. 2012-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd 2019-ben letettem az urológia szakvizsgát. Nekem egy sikeres újraélesztés, egy műtét ugyanolyan elégedettséget okoz, mint amikor szakrendelésre panaszmentesen érkezik vissza a Páciens. Fontosnak tartom  a munkámban, hogy a betegben ne maradjanak kérdések, bátran merje feltenni a vizsgálat során, így alakulhat ki bizalom egy hosszabb távú együttműködéshez. Szeretem, ha a beteg is látja, hogy mik a feladatai a gyógyulásához vezető úton. Maximalista vagyok, szeretem a csapatmunkát, a jó munkahelyi légkört, szeretek nevetni és nevettetni. Korábban 12 évig versenyszerűen kosárlabdáztam, majd 2011 óta aerobik és spinracing oktatóként tevékenykedem szabadidőmben.  
1324

Dr. Tamás Róbert

Plasztikai sebész, Főorvos
Dr. Tamás Róbert Szakterület: Plasztikai sebészet   Az általános orvosi diplomám megszerzését követően letettem a sebészeti, a plasztikai és égéssebészeti szakvizsgát, majd az egészségügyi szakmenedzser (SZIE) képzést is elvégeztem. Közel 30 év Honvéd Kórházban töltött idő alatt, 14 évig a Plasztikai és Égési Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosi, 3 évig az intézmény orvosigazgatói feladatait is elláttam. Számos külföldi kurzuson, továbbképzésen vettem részt, szaktudásomat folyamatosan bővítem a mai napig. Tagja vagyok több hazai és nemzetközi tudományos egészségügyi társaságnak, emellett oktatóként dolgozom a Semmelweis Egyetemen, a DEOEC Sebészeti Műtéttan Intézetben, valamint a Honvéd Kórház Plasztikai Sebészeti Osztályán. Munkám során a páciensek az esztétikai és a rekonstrukciós sebészeti feladatok ellátásában is számíthatnak rám. Fontos számomra, hogy elképzeléseiket ne csak sebészeti, hanem mentális oldalról is megértsem. Hiszem, hogy csak így, közösen találhatjuk meg a mindenki számára előnyös megoldásokat, ez az út vezet a külső és belső harmóniához.
2980

Máhr Viktória

Gyógytornász
Máhr Viktória Szakterület: gyógytorna   Viscerális terápia: A viscerális terápia a belső szervek egy speciális manuális terápiája. Az elnevezés a latin – viscera- szóból ered – ami a zsigeri hasi szervek, belső szervek összefoglaló neve. A szervezet teljes egyensúlyához a belső szervek és a többi szerv között is egyensúlynak kell lenni. Ennek az egyensúlynak a kulcsa a fascia rendszer (hártyarendszer), ami egy egységként működik és körbe veszi a belső szerveket, izmokat, ízületeket, idegeket és összekapcsolja azokat. Ha egy belső szerv nem tud jól elmozdulni a környezetéhez képest, ez a működésére is hatással lesz és diszharmónia, fixálódott szövetek, szöveti feszültségek alakulhatnak ki a fascia rendszerben. Ha ezek hosszú ideig fennállnak- funkcionális károsodáshoz, betegségek kialakulásához vezetnek. A hasfalon keresztül tapintani és diagnosztizálni lehet ezeket a feszüléseket a viscerális rendszerben (máj, gyomor, belek, vesék, kis medencei nemi szervek környékén, mellkasban). A terápia során finom manipulációkkal a belső szerveken, azok felfüggesztésein dolgozunk. Ha oldódnak a feszültségek, az hatással lesz a vázrendszerre is és ettől akár egy hát, derék, nyak, csípő, váll fájdalom is elmúlhat. A módszerrel többek között javítani lehet a záróizmok működését, oldani lehet összetapadásokat a hasüregen belül, műtéti hegek körül, javítani lehet a belső szervek keringését, ezáltal sokféle belgyógyászati, nőgyógyászati és urológiai kórkép tünetei enyhülhetnek. Visszatérő mozgásszervi panaszaink hátterében tehát sok esetben szerveink elégtelen működése áll. Kiknek ajánlott: - A Bizonytalan eredetű mozgásszervi panaszok - Fájdalmak és sérülések esetében (ostorcsapás sérülés, sportsérülések, különböző fejfájások, hát-, csípő- fájdalmak, idegi kisugárzások) - Belgyógyászati panaszok: reflux, Chron betegség, gyomor, bél problémák, hasi görcsök, puffadások, étel allergiák - Nagy hasi, mellkasi, kismedencei műtétek után kb. 12 héttel - Hosszan tartó különösen sok gyógyszerszedéssel, immobilitással járó betegségek, gyulladások után - Szülés után kb. 12 héttel (különösen császármetszés, gátmetszés, gátszakadás esetén) - Nőgyógyászati problémák pl. méh, petefészek ciszták, endometriozis, menstruációs zavarok, visszatérő hólyaghurut, meddőség esetén, ha a probléma oka ezen képletek feszüléséből ered - Prosztata problémák, lágyéki, gáttáji fájdalom, viszérgyulladás - Vizelet inkotinencia, kivizsgált kismedencei problémák, melyeknek nem találják az okát  
3059

Máthé-Nemesi Erika

Szonográfus
Máthé-Nemesi Erika
Szakterülete: diagnosztikai képalkotó, szonográfus

1996-ban kezdtem dolgozni a Miskolci Megyei Kórház radiológiai osztályán, ahol szinte azonnal tudtam, hogy a jövőben az Ultrahang Diagnosztika fogja kitölteni a munkám nagy részét.

Az ultrahang diagnosztika során a kommunikáció alapvető. Számomra az ultrahang diagnosztika komplexebb feladatot jelent, hiszen a vizsgálat során a tünetek, panaszok alapos átbeszélésével lehetőség van további iránymutatás, életmódbeli tanácsadására is.

Szeretem alaposan elvégezni a vizsgálatot és egy előzetes dignózist felállítani, ezzel meggyorsítva a folyamatot. Klinikus kollégák által többször kaptam pozitív visszajelzést, miszerint nagy segítség az általam adott iránydiagnózis.

Alapvetően nagyon motivált és elhivatott vagyok a szakmámmal kapcsolatban, lelkes jellemnek tartom magamat. Mindig keresem az újabb kihívásokat, így a tanulási lehetőségeket is.

Jellemzően a szabadidős sport során kapcsolódom ki, kerékpározás, futás, hegyi túrák.
2000

Szálka Brigitta

Regisztrált dietetikus, Doktorjelölt
Szálka Brigitta Szakterület: Dietetika Gyermekkoromtól fogva vonzott az egészségügy, a kórházi közeg, a gyógyítás, mindemellett szeretek élelmiszerekkel foglalkozni, különböző beteg-étrendekbe beilleszthető és „szerethető” recepteket kreálni. A dietetikában mindezeket megtaláltam. Szerencsésnek tartom magam, hiszen sikerült olyan hivatást választanom, amit magaménak érzek és szenvedéllyel művelhetek. 2011-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen.  A pácienssel való kommunikációban fontosnak tartom a közös munkát, az egyénre szabott étrendi terápiát és annak belátását, hogy életminőségünk, betegségeink megelőzése, gyógyítása szempontjából meghatározó tényező, hogy milyen ételeket élemiszereket „tankolunk” a szervezetünkbe. Visszatérő siker és motiváció számomra és a Pácienseknek is, amikor egy frissen felfedezett cukorbeteg vércukorszintjét a diabetológussal, a gyógytornásszal együttműködve a megfelelő étrendi terápia mellett sikerül normalizálni. Szeretek mindent beleadni abba, amit csinálok. Szabadidőmben sportolok, futok, kerékpározom. Hobbim és szenvedélyem az ételkészítés és ehhez kötődően a saját (diétás) receptjeimet tartalmazó blogom vezetése.
1352

Ügyfélkapcsolati asszisztensek

Baky Réka

Ügyfélkapcsolati asszisztens

Molnár Boglárka

Ügyfélkapcsolati asszisztens

Nagy Vivien

Ügyfélkapcsolati asszisztens

Pálovics-Weinlich Ágnes

Ügyfélkapcsolati asszisztens

Asszisztensek

Ányos Barbara

Radiológiai asszisztens
1350

Dorsánszki Ágnes

Radiológiai asszisztens
1350

Horváth Marianna Katalin

Egészségügyi asszisztens

Kékesi Szilvia

Egészségügyi asszisztens

Mustos Krisztina

Egészségügyi asszisztens

Simonné Domokos Diána

Egészségügyi asszisztens

Verebélyi Margit

Endoszkópos szakasszisztens

2022. júliusától érvényes áraink az alábbi gombra kattintva elérhetőek:

ÚJ árlista (2022.07.01-től)