Endoszkópos vizsgálatok előtt szakorvosi vizsgálat szükséges, kérjük érdeklődjenek ügyfélszolgálatunkon az alábbi telefonszámon: +36-87-999-359
2023. június 22.
Ne vegye félvállról a válla fájdalmát!
A hétköznapi nyelvhasználatunkba régen beépült már a kifejezés, hogy sok gond nyomja a vállát – emiatt is lehet, hogy sokszor tudomást sem veszünk a komoly intő jelekről. A stresszre, a fáradtságra, a sport hiányára vagy túlzására fogjuk a gondot, majd elmúlik. Holott a váll sérülékeny terület, a kialakult betegségek kezelés nélkül nem szüntethetők meg, azokkal viszont sikeresen gyógyíthatók. Ezúttal azt mutatjuk meg, milyen tünetekre kapja fel a fejét, és hogy milyen kezelésekre számíthat a gyógyulás érdekében az Első Füredi Magánklinikán.
Vállpanaszokról akkor beszélünk, ha a könyök és a nyak közötti terület fájdalmáról beszélünk. Ezek sokféle módon jelentkezhetnek. Előfordulhat, hogy egyszer csak nem tudja megemelni a karját, megmozdítani a vállát, illetve, erős fájdalmat érez, és a fájdalom éjszaka sem hagyja pihenni. Sokszor problémát jelent a vállcsúcsi terület fájdalma, kattogása, valamint a hirtelen jelentkező heves megsemmisítő nem szűnő fájdalom, melyet legtöbbször meszes íngyulladás okoz. Ez szinte vállsebészeti sürgősségi állapotot jelent, mert injekcióval a fájdalom megszüntethető. Gyakran okoz panaszt a váll instabilitása is amikor úgy érzi válla könnyen kificamodik, vagy nem stabil.
„Ha vállbetegségre utaló tüneteket tapasztal érdemes felkeresnie egy vállspecialistát, aki a fizikális vizsgálat mellett képalkotó vizsgálatok segítségével pontos diagnózist alkot” – magyarázza Dr. Prédl András FRCS Ortopéd-traumatológus szakorvos, vállsebész, az Első Füredi Magánklinika szakorvosa. –„Ilyenkor jellemzően röntgen, ultrahang vizsgálatot végzünk klinikánkon és szükség esetén CT és MRI vizsgálatokat szervezünk, hogy átfogó, pontos képet kapjunk a vállat érintő betegségről. A vállsérülések tapasztalataink szerint nagyon gyakoriak, mind szabadidős tevékenységekből eredően, amilyen jellemzően a sport, például crossfit, testépítés, küzdősport edzés, mind fizikai munkavégzésről eredően, amilyen például a fej fölé emelés. Kezelésük szerencsére gyors és hatékony.”
Azonnali kezelés műtét nélkül
A betegség jellegéből adódóan akár már egy azonnali injekciós fájdalomcsillapítás is megoldást jelenthet. Az injekciós kezelésnek háromféle fajtája van: a gyulladás- és fájdalomcsökkentő szteroidos, a felszínpótló és ízületi folyadékpótló hyaluronsavas, valamint a kombinált készítmények.
Rendelkezésre állnak még klinikánkon korszerű kollagén készítmények és sajátvérből nyert PRP készítmények is. A betegségtől függően javasoljuk használatukat, jellemzően gyógytornával kiegészülve. Amennyiben súlyosabb probléma áll fenn, például a vállízületet körbevevő izomköpeny, az ún. rotányköpeny szakadásáról beszélhetünk, vagy meszes íngyulladás miatt nagy mészfelrakódás keletkezik az inakban, vagy a befagyott váll miatti mozgásbeszűkülés nem javul konzertvatív kezeléssel, legtöbb esetben nem hagyható el a műtéti beavatkozás.
Artroszkópia, a kíméletes,
gyors gyógyulást lehetővé tévő műtét
A rotátorköpeny szakadását helyreállító műtét, a meszes íngyulladás miatti mészeltávolítás és a befagyott váll tokfelszabadító műtét arthroszkóposan, azaz a váll tükrözésével zajlik, amely által a vállízület állapota pontosan megítélhető és a szükséges beavatkozás pontosan elvégezhető.
Az esetek többségében azonban az artroszkópia során a váll hátulján, elején és oldalsó területén ejtett kis nyílásokon ún. munkacsatornákat készítünk, ahol az eszközöket bevezetjük. A műtét hossza a sérülés mértékétől függ: míg az egyszerű ütközéses szindróma műtétje nagyjából 30 percig tart, addig a bonyolultabb rekonstrukciót igénylő rotátorköpeny-varratok akár két óráig is eltarthatnak.
„A vállartroszkópia szinte bárkinél végezhető, sőt, mivel kisebb megterheléssel jár, mint a feltárásos műtétek, idősebb, elesettebb betegeknél célszerűbb inkább ezt választani” – hívja fel a figyelmet Dr. Prédl András.” – „A gyors és pontos eljárásnak köszönhetően az Első Füredi Magánklinikán rövid idő alatt megszabadulhat a fájdalmától, és újra egészséges, teljes életet élhet.”