
Pszichológia
Cserép Csongor egyéni pszichológiai tanácsadással és személyiségfejlesztéssel foglalkozik.
Konzultációi során a perenniális megközelítést alkalmazza, mely az embert szellemmel, lélekkel és testtel rendelkező lényként tételezi, a pszichológiát pedig a szellemi megismerés felé vivő, az autentikus szellemi hagyományokban kinyilatkoztatott, örökérvényű princípiumok, doktrínák alapján álló művészetként definiálja.

A tanácsadás menete:
1. Első inetrjú. Ebben a találkozás „miértje” kap hangsúlyt. Az első interjú alatt dől el, hogy létrejön-e az a közös nevező a segítő és a segített személy között, mely valódi munkaszövetséghez vezethet.
2. Exploráció. A tanácsadó saját szakmai belátása szerint pszichológiai mérőeszközökkel és további mélyinterjúk segítségével tájékozódik a kliens helyzetéről.
3. Helyzetértékelés. A tanácsadó és a kliens kiértékelik a helyzetet, miután részletesen és mélyen körüljárták azt. Ennek a folyamatnak a végén történik meg a fókuszkijelölés, mely a konkrét célokat határozza meg.
4. Tanácsadó intervenciók. A tanácsadó professzionálisan kíséri kliensét egy olyan úton, mely során ő maga fedezheti fel azokat a belső erőforrásait, melyekkel el tudja érni kitűzött célját. A hivatásos segítő tehát egy ún. conviator, azaz vele-együtt-járó szerepben vesz részt a folyamatban.
5. Lezárás. A tanácsadó és a kliens együtt kiértékelik a folyamatot és lezárják azt, vagy kijelölhetnek újabb fókuszt és folytathatják a munkát.
Cserép Csongor
tanácsadó szakpszichológus
MAGAMRÓL:
- Kifejezetten fontosnak tartom, hogy az olyan ember, aki segíteni szeretne másokon,
folyamatosan törekedjen a szellemi megismerés felé. Gyakorló görögkatolikusként számomra
ezt az utat a keleti keresztény hagyomány jelenti. - Életemben nagy szerepet játszik a vitorlás sport, melyet gyerekkorom óta gyakorlok, továbbá
a harcművészetek közül a Shotokan Karate.